Hargitai Henrik doktori disszertációjából , 2009.
Az 1990-es évek elején fotókat nem közlő Magyar Nemzet képszerkesztője volt Szerényi Gábor. Feladata a lapban megjelenő grafikák kezelése volt; valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy egy napilapnak külön grafikai szerkesztője volt.
"Az újságrajz más, mint a grafika. Sokkal intimebb műfaj, mert aki megveszi az újságot, hazaviszi és olyan közel kerül hozzá, ahogy kiállítóteremben nem lehet. A klasszikus újságrajz fekete-fehér, és tenyérnyi felületen kell érvényesülnie; formátuma is kötött, leginkább egy hasábos álló vagy két hasábos fekvő." Az újságrajzban (legalább) három irányzat elkülöníthető az "iparosmunkától a magas művészetig": a "klasszikus illusztráció", újságrajz, mely valósághűen, "mérnöki pontossággal" ad vissza néhány vonallal egy portrét, helyszínt, épületet, templomot stb. [pl. Magyar Hírlap a 1968-80-as évek]; a másik véglet a "nagyon elvont, absztrakt" illusztráció [pl. Élet és Irodalom]. A két véglet között igyekezett mozogni Szerényi Gábor a Magyar Nemzettel: "a klasszikus illusztrációt kevésnek tartom, mert valami intellektuális izgalom is kell, hogy legyen a rajzban. De azért nagyon elvontat, absztraktot sem akartunk, cél volt, hogy lehessen tudni, mit ábrázol a rajz, hogy ne legyen konfliktus belőle. ÉS szintre azért nem lehetett eljutni. A napilapba nem epikus grafika, hanem a gyorshadtest-karikatúra illik."
1991-ben a fotók bevezetése előtt előfordult talán külföldi átvétellel a Magyar Nemzetben Szaddám Husszein és George Bushról pont-rajzok közlése a címlapon: még nem fotó, de már nem a klasszikus újságrajz. "Ezek fotók manuális átiratai, nagyon veszélyes technika, mert a mimika a legkisebb, tizedmilliméteres elcsúszása miatt is egészen más lesz a fej, és Husszein helyett egy palóc bácsi szerepel a képen. Ezeken a képeken nincs személyesség, inkább lexikon-stílusnak mondható, mint a régi acélmetszetek a lexikonokban. Tisztességes iparosmunkák, de nem művészet."
"Az újságrajz más, mint a grafika. Sokkal intimebb műfaj, mert aki megveszi az újságot, hazaviszi és olyan közel kerül hozzá, ahogy kiállítóteremben nem lehet. A klasszikus újságrajz fekete-fehér, és tenyérnyi felületen kell érvényesülnie; formátuma is kötött, leginkább egy hasábos álló vagy két hasábos fekvő." Az újságrajzban (legalább) három irányzat elkülöníthető az "iparosmunkától a magas művészetig": a "klasszikus illusztráció", újságrajz, mely valósághűen, "mérnöki pontossággal" ad vissza néhány vonallal egy portrét, helyszínt, épületet, templomot stb. [pl. Magyar Hírlap a 1968-80-as évek]; a másik véglet a "nagyon elvont, absztrakt" illusztráció [pl. Élet és Irodalom]. A két véglet között igyekezett mozogni Szerényi Gábor a Magyar Nemzettel: "a klasszikus illusztrációt kevésnek tartom, mert valami intellektuális izgalom is kell, hogy legyen a rajzban. De azért nagyon elvontat, absztraktot sem akartunk, cél volt, hogy lehessen tudni, mit ábrázol a rajz, hogy ne legyen konfliktus belőle. ÉS szintre azért nem lehetett eljutni. A napilapba nem epikus grafika, hanem a gyorshadtest-karikatúra illik."
1991-ben a fotók bevezetése előtt előfordult talán külföldi átvétellel a Magyar Nemzetben Szaddám Husszein és George Bushról pont-rajzok közlése a címlapon: még nem fotó, de már nem a klasszikus újságrajz. "Ezek fotók manuális átiratai, nagyon veszélyes technika, mert a mimika a legkisebb, tizedmilliméteres elcsúszása miatt is egészen más lesz a fej, és Husszein helyett egy palóc bácsi szerepel a képen. Ezeken a képeken nincs személyesség, inkább lexikon-stílusnak mondható, mint a régi acélmetszetek a lexikonokban. Tisztességes iparosmunkák, de nem művészet."